2010 - Galéria



A 2017-es Nyelvparádé programjai

A 18. Nyelvparádén ismét izgalmas programokkal várunk, melyeken ingyenesen részt vehetsz! Válogass a két napon át tartó előadások, bemutató órák, workshopok és kulturális programok színes kínálatából! Programtáblánk folyamatos feltöltés alatt!

IdőpontElőadás címeElőadó(k)Tartalma
Színpad
10:00 - 10:30
Tempus Közalapítvány - Európai Nyelvi Díjátadó Szépművészeti Múzeum – Festmények között barANGOLunk
Verses István, Juhász Litza
Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság által indított kezdeményezés, melynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív programokat, folyamatokat az oktatás és képzés bármely szintjén. Ismerd meg az idei év nyertes pályázatát, a budapesti Szépművészeti Múzeum Múzeumpedagógiai Osztályának „Festmények közt barANGOLunk című projektjét.
Színpad
10:30 - 12:30
Nextfoto Fotópályázat Díjátadó
Bóka Attila
A Nextfoto munkatársai élőben zsűrizik az alkotásokat és kiderül, ki nyeri a Multikulti - a kultúrák találkozása című pályázatunkat.
A terem
10:00 - 10:50
Lehet egy nyelvvizsga vizsgázóbarát? IGEN!!
Nagy Zsuzsanna -TELC
Vizsgázóbarát újítások a TELC-nél.
A terem
11:00:11:50
Kapcsold turbó fokozatra a nyelvérzékedet!
Tölgyesi Zsuzsanna - Converzum - a nyelvis közösségi tér
Az előadáson praktikus, azonnal bevethető tippeket kapsz arra, hogyan turbózd fel a nyelvérzékedet.
A terem
12:00 - 12:50
Mit kell tudnom a nyelvi közvetítésről? - BME tolmács- és fordítóképzések, újdonságok
Dr. Fischer Márta - BME
Közérdekű, néhol humoros példákon keresztül kaphatsz betekintést a fordítás-tolmácsolás folyamatába, és megtudhatod, melyek azok a készségek és személyiségjegyek, amelyek a jó fordító/tolmács ismérvei, s amelyeket más munkakörökben is sikerrel kamatoztathatsz.
Színpad
12:30 - 13:30
Dalpályázat Díjátadó
Nyelvparádé szakmai zsűri
Neveztél a dalpályázatra? Lehet, hogy Te leszel a szerencsés, aki Máltán vagy Angliában tanulhat! A helyszínen a zenekarokkal is találkozhatsz.
A terem
13:00 - 13:50
Hogyan válasszak nyelvvizsgát?
Aklan Anita Converzum - a nyelvi közösségi tér
Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a nyelvvizsgaválasztásnál? Milyen különbségek vannak? Mik az előnyei az egyes vizsgáknak? Egy-egy vizsgán belül is van választási lehetőség? Gyere el, hogy olyan vizsgát válassz, amin tényleg sikeres leszel és segít elérni a céljaidat.
Színpad
14:00 - 14:30
BEST English - Nyelvtanulás Nagy-Britanniában
BEST English
A BEST English bemutatja a nyelvtanulás leghatékonyabb formáját, ismerteti az angol tanulási lehetőségeket az Egyesült Királyságban és egyik nemrégiben hazatért diákjának élményeivel színesíti a beszélgetést. Az interjú alatt, a háttérben a korábbi résztvevők által készített fotókat láthatják a kedves érdeklődők.
A terem
14:00 - 14:50
Egy B2-es Speaking vizsga élőben
Hegedűs Kristóf, Rádai Péter - Euroexam
Itt a nagy lehetőség, hogy mindent megtudj és meg is kérdezhess az Euroexam B2-es Speaking (beszédkészség) vizsgarészéről. Láthatsz egy vizsgáztatót és két B2-es angolos vizsgázót, akik a szemed előtt fogják végigcsinálni a 4 feladatot. Mindezt egy tapasztalt vizsgáztatónk „közvetítésével”, szakértő kommentálásával. És persze meg is állunk, magyarázunk, illusztrálunk, és kérdezünk - mi téged, te minket.
Színpad
15:00 - 15:50
Ezért nem mersz megszólalni angolul (és ezt kell tenned, hogy merj)
Dunay Péter - Speak!
Dunay Péter, a Speak! Nyelviskola szakmai vezetőjének interaktív előadása után azt fogod kívánni, hogy bárcsak évekkel ezelőtt hallottad volna, mert akkor ma már (szinte) tökéletesen beszélnél angolul.
A terem
15:00 - 15:50
BME nyelvvizsgák, újdonságok
Dr. Kiszely Zoltán - BME
Az előadás a BME nyelvvizsgarendszereinek 2016 novemberétől bevezetett változtatásainak fogadtatásáról szól. Az előadás vizsgázói visszajelzések és vizsgaeredmények tükrében elemzi, hogy a fenti változtatások milyen hatással voltak a vizsgáinkra.
Színpad
16:00 - 16:50
Esélyegyenlőség az ECL nyelvvizsgán
Werner Réka - ECL
Ön, tanítványa, gyereke tanulási zavarral (diszlexia, diszgráfia) vagy tanulási nehézségekkel küzd? Milyen speciális eljárásmódra és vizsgafeltételekre számíthat, amennyiben az ECL vizsgaközpontot választja? Ezekre és hasonló kérdésekre adunk választ az előadás során.
A terem
16:00 - 16:50
Csapatban jobb! – A nyelviskolai oktatás előnyei
Pulai Ildikó - NYESZE
Az előadáson, megmutatjuk neked a csapatban tanulás előnyeit, és kezedbe adunk néhány hasznos ötletet, praktikát, amely segítségével hatékonyabbá teheted a nyelvtanulásod!
Színpad
17:00 - 17:50
Kovács Gémes Julianna keleti pop-folk énekes Keletvarázs című műsora
Kovács Gémes Julianna, Morár Orsolya, Léna
Jazz, musical, pop koncert. Az előadás alatt zenei, és angol nyelvi kvíz, nyereményekkel!

A 18. Nyelvparádén ismét izgalmas programokkal várunk, melyeken ingyenesen részt vehetsz! Válogass a két napon át tartó előadások, bemutató órák, workshopok és kulturális programokon színes kínálatából! Programtáblánk folyamatos feltöltés alatt!

IdőpontElőadás címeElőadó(k)Tartalma
Színpad
10:00 - 10:50
Bemutató óra 2-5 éves korig
Mészáros Szilvia
A Helen Doron English a gyermekek többféle érzékszervét egyszerre aktiváló természetes környezetet biztosít, melyben a kicsik korán elsajátíthatják az angol nyelvet.
A terem
10:00-10:50
Miért tanuljunk angolt Írországban? Nyelvtanfolyamok és tanárképző tanfolyamok Erasmus+ pályázattal Európa Zöld Szigetén
Förster Anita
A dublini Atlas Nyelviskola a külföldi nyelviskolák által kínált tanfolyami forma mindegyikét ajánlja érdeklődőinek: általános, üzleti és vizsgaelőkészítő, nyári ifjúsági és középiskolai programot, valamit tanártovábbképző képzéseket és egyénre szabott magánórákat, melyekhez elhelyezésként családi vagy kollégiumi szállás választható. Évszaktól függetlenül számos szabadidős programmal várjuk a diákokat, hogy az osztálytermi órákon kívül is gyakorolhassák a nyelvet. Központi elhelyezkedésű, modern iskolaépületünk a kiindulópontja a tanórákon kívüli tevékenységeknek, melyeken diákjaink betekintést kapnak az ír életbe és kultúrába. Nyári ifjúsági programjainkat Dublinban, Galwayben és az angliai Chicesterben szervezzük. Az előadáson szó lesz az Erasmus+ KA1 pályázati lehetőségről, mellyel a tanárképző tanfolyamokon való támogatott részvétel biztosítható. Az előadás alatt szót kapnak Dobó Katalin és Nemes Éva, a Váci Madách Imre Gimnázium tanárai, akik dublini továbbképzési élményeikről számolnak be.
Színpad
11:00 - 11:50
Bemutató óra 5-9 éves korig
Mészáros Szilvia
A Helen Doron English a gyermekek többféle érzékszervét egyszerre aktiváló természetes környezetet biztosít, melyben a kicsik korán elsajátíthatják az angol nyelv kiejtését, gyakorolhatják az első idegen szavak használatát és megalapozhatják angol szókincsüket.
A terem
11:00-11:50
Régi érték, új mérték-Előadás az Origó szóbeli nyelvvizsgájáról
Dr. Katona Lucia
Az ORIGÓ nyelvvizsgarendszer egyes elemei megváltoztak. A B2 szint bemutatásán keresztül ismertetjük mind az írásbeli nyelvvizsgára vonatkoz, mind pedig a szóbeli nyelvvizsgát érintő változásokat, valamint ötleteket adunk a vizsgára való sikeres felkészüléshez.
Színpad
12:00 - 12:50
Nyelvtudással a munkaerőpiacon
Rumpf Nikoletta eu-CSOPORT
Bemutatjuk az aktuális munkaerőpiaci trendeket: Milyenek az elhelyezkedési esélyek nyelvtudással itthon és külföldön? A kulisszák mögött: Mik a munkáltatók elvárásai? Mit kérdezünk és figyelünk egy idegen nyelvű állásinterjún? Interaktív előadás a HR szektorból.
A terem
12:00-12:50
Kapcsold turbó fokozatra a nyelvérzékedet!
Tölgyesi Zsuzsanna Converzum - a nyelvi közösségi tér
Az előadáson praktikus, azonnal bevethető tippeket kapsz arra, hogyan turbózd fel a nyelvérzékedet.
Színpad
13:00 - 13:50
Learning The Bell Way - BELL Nyelviskolák – Egyesült Királyság
Rica Marcus - Bell English
At Bell, we believe that English is more than a language. It's a stepping stone that will help you achieve your dreams. For over 60 years, we have provided unforgettable learning experiences to students and teachers from around the world, transforming the lives of over one million people. Find out more about our programmes and our unique teaching approach, the Bell Way. A BELL számos tanártovábbképző tanfolyamot is indít, melyekre az Erasmus+ KA1 program keretében lehet pályázni. Az előadáson elhangzik két tanárnő, Dürrné Rákos Zsuzsa és Dunai Ágnes beszámolója a BELL két nyári tanártovábbképző kurzusán szerzett élményeikről.
A terem
13:00-13:50
5 lépés a valódi üzleti nyelvtudásért
Csender Anikó
Az előadáson kapsz 5 olyan tippet, amiket ha megfogadsz, közelebb repítenek majd a könnyen alkalmazható, használható üzleti nyelvtudáshoz!
Színpad
14:00 - 14:50
NoVa Experience élménybeszámolók
Perlaki Rita, Eördögh Zita
Bízz bennünk! Kevésbé kalandos egy külföldi tanfolyam, mint képzeled! Tippek, tanácsok és kételyeket eloszlató élménybeszámolók már hazatért diákoktól.
A terem
14:00 - 14:50
Egy B2-es Speaking vizsga élőben
Hegedűs Kristóf, Rádai Péter - Euroexam
Itt a nagy lehetőség, hogy mindent megtudj és meg is kérdezhess az Euroexam B2-es Speaking (beszédkészség) vizsgarészéről. Láthatsz egy vizsgáztatót és két B2-es angolos vizsgázót, akik a szemed előtt fogják végigcsinálni a 4 feladatot. Mindezt egy tapasztalt vizsgáztatónk „közvetítésével”, szakértő kommentálásával. És persze meg is állunk, magyarázunk, illusztrálunk, és kérdezünk - mi téged, te minket.
Színpad
15:00 - 15:50
Deutsch mit Comics könyvbemutató
Szalay Kristóf, Bedő Éva, Rácz András
Valódi hiánypótló kötetet, szórakozva tanító német nyelvtankönyvet és ahhoz tartozó munkafüzetet jelentetett meg a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. A Deutsch mit Comics tankönyv Szalay Kristóf, a munkafüzet pedig Bedő Éva szerzők munkájából született. Ezt a különleges tankönyv és munkafüzet párost fogják nekünk bemutatni, módszertani, gyakorlati útmutatóval. Moderál: Rácz András, a Könyvkultúra magazin főszerkesztője.
A terem
15:00 - 15:50
A jövő szótára
Lázár Gábor
Aki szeretné megtudni, hogyan lehet befogni nyelvoktatás céljára a napenergiát, jó helyen jár. Ez a különleges szótár nem ábécésorrendben jeleníti meg a szavakat, hanem mesterséges intelligencia segítségével rendezi el őket úgy, hogy bemutassa a közöttük lévő nyelvtani kapcsolatokat.
Színpad
16:00 - 16:50
Ezért nem mersz megszólalni angolul (és ezt kell tenned, hogy merj)
Dunay Péter - Speak!
Dunay Péter, a Speak! Nyelviskola szakmai vezetőjének interaktív előadása után azt fogod kívánni, hogy bárcsak évekkel ezelőtt hallottad volna, mert akkor ma már (szinte) tökéletesen beszélnél angolul.
A terem
16:00 - 16:50
Hogyan válasszak nyelvvizsgát?
Aklan Anita Converzum - a nyelvi közösségi tér
Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a nyelvvizsgaválasztásnál? Milyen különbségek vannak? Mik az előnyei az egyes vizsgáknak? Egy-egy vizsgán belül is van választási lehetőség? Gyere el, hogy olyan vizsgát válassz, amin tényleg sikeres leszel és segít elérni a céljaidat.